ELŐSZÓ
ELŐSZÓ
Először Yukio Miura, Miyuki Iwasaki és Yuko Okamoto, Doi sensei diákjai révén kerültem kapcsolatban vele és könyvével.
Andrew Bowling, Rick Rivard és én vagyunk a szerencsés haszonélvezői azoknak az információknak melyet internetes kapcsolaton keresztül az Iyashi No Gendai Reiki-ho-tól szereztünk.
Alkalmunk nyílt néhány olyan technikával és anyaggal dolgozni, melyekről Doi-San a könyvében írt.
Sőt ami még fontosabb, abban a megtiszteltetésben részesültünk, hogy Doi san-nal dolgozhattunk egy 1999 augusztusában, Vancouverben megrendezett 3 napos szeminárium alatt és azután.
Semmi kétség, Hiroshi Doi sensei valódi kapcsolatba került a Reiki szellemével és energiájával. Ő olyan valaki, akinek valódi elhívása van arra, hogy tovább folytassa Usui sensei 1992-ben megkezdett művét. Könyve megragadja a művészet szellemét és olvasói számára tiszta, könnyen érthető részletekben bontja ki azt. Amikor Doi-sensei művét olvastam, azonnal úgy éreztem, hogy sokkal mélyebb és erősebb kapcsolatba kerültem a Reiki gyökereivel és Mikao Usui-val. Megtaláltam a kapcsolatot valamivel, amiről addig nem is tudtam, hogy hiányzik.
Mióta hozzáférek ehhez az anyaghoz, a közel 2 év során, ahogy olvastam a könyvet és gyakoroltam a benne leírtakat minden alkalommal valami új dolgot fedeztem fel benne.
Az általa megosztottak nem csak rám, hanem az általam tanított diákokra is nagy hatást gyakoroltak. Ahogy azt ez a könyv is tükrözi Hiroshi Doi egy igazán nagylelkű, szívű és szellemű ember.
Leginkább úgy fejezhetném ki magam, ahogy azt Doi san felé is megtettem a Vancouveri szemináriumon. „Talán nem lehet a tanárom fizikai valójában, de a szívem mélyén Ön az igaz mesterem.” Doi san műve könyve egyértelműen napjaink legfontosabb műve a Reikivel kapcsolatban.
Tom Rigler, 2000 június, Towson, Maryland, USA
¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤
Nagy öröm és megtiszteltetés számomra, hogy bevezetést írhatok Doi senseinek ehhez a csodálatos könyvéhez.
1999-ben barátaim, Rick Rivard (Kanada), Tom Rigler (Amerika) és én, Andrew Bowling (Anglia) meghívtuk Hirosi Doi urat a kanadai Vancouverbe, hogy tartson egy Reiki szemináriumot, és legnagyobb meglepetésünkre, ő azonnal elfogadta a meghívást.
Néhány hónappal azelőtt, hogy sikerült előkészítenünk a rendezvényt, Doi úr jegyzeteinek és a igényes könyvének angolra fordítása nem kis fejtörést okozott.
Izgalmas volt, ahogy egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy eddig semmi ehhez fogható nem létezett a nyugati világban.
A szeminárium nagyon sikeres volt és mi viccelődve javasoltuk, hogy itt lenne az ideje hivatalosan is kiadni ezt a könyvet angolul.
Még több befektetett kemény munkával ezt mára elértük, és az anyaghoz Doi úr még néhány friss kiegészítést is írt, hogy a könyv teljesen időszerű legyen.
Minden szintű Reiki gyógyítónak ajánlom ezt a művet: Biztosan állíthatom, soha nem fogják letenni.
Doi úr szeretné mindenkivel megosztani a Reiki tanításait, Usui sensei tanításaival és hitével összhangban.
Ez a könyv tökéletesen szolgálja ezt a célt.
Ai to hikari (Szeretet és fény)
Andrew Bowling , 2000 június, Folkestone, Kent,
¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤
Felemelő érzés látni, hogy ez a könyv végre elérhetővé válik a Reiki közönsége számára, mivel úgy gondolom, hogy ez egyik legnagyszerűbb, amelyet valaha olvastam a témával kapcsolatban.
Az első közvetlen élményem Hirosi Doi úrral kapcsolatban az volt, amikor 1998 szeptemberében távolról változtatta meg a behangolásomat. Kellemesen meglepődtem, hogy egy japán Reiki mester hajlandó erre, különösen miután volt már némi ismeretem erről a konkrét Reiki tapasztalatról és a japán kapcsolatokról. Doi sensei (ahogy mi nevezzük) folyamatosan meglepett a nyitottságával, ahogy kész volt megosztani velem részeket a könyvéből, sőt ahogy megengedte hogy egyes fejezeteket feltegyek a honlapomra. Ez természetesen még inkább fokozta más Reiki gyakorlók érdeklődését a könyv iránt világszerte, és mindnyájan azt kérdezgették, mikor lesz végre elérhető egy angol nyelvű kiadás.
A „Gyógyítás modern Reiki módszere” című könyvében Doi sensei, hogy rendezi egységbe a nyugati és az eredeti japán Reiki Ryoho-t, lehetővé téve tanítványai számára, hogy éljenek az ő mindkét stílusbeli tapasztalataival.
Mint bármely jó tanár, ő sem elégszik meg azzal, amit már megtanult, hanem tovább folytatja az újabb információk és technikák felfedezését.
Az ő Reikivel kapcsolatos tudása messze túlhalad az ő eredeti japán stílusú Reiki tréningjén Hirosi Ohta sensei-jel (Kani’ichi Taketomi sensei irányzatának képviselője) majd később Kimiko Koyama sensei-jel (az Usui Reiki Ryoho Gakkai 6. elnöke és szintén Kani’ichi Taketomi sensei irányzatának követője). Komoly tudással rendelkezik olyan a nyugaton jellemző tanításokról is mint pl. a Fényesség Technika vagy Hawayo Takata sensei különböző technikái melyeket Japánban és Kanadában tanult.
Tudom, hogy amikor ezeket a sorokat írom, ő éppen újra elkezdte a Reiki tréningeket Dr. Hayasi egyik kései, mester szintű diákjával, Ms Cshiyoko Yamaguchival. Doi sensei kész miden utat megvizsgálni, hogy felfedje a tudást és kész új módszereket tanulni, hogy fejleszthesse a Reiki tanítását és megértse annak igazi eredetét.
Hatalmas öröm volt számomra, hogy a vancouveri Reiki szemináriumon, amelynek 1999 augusztusában Andyvel és Tommal a házigazdái voltunk, végre személyesen is találkozhattunk
Doi sensei-jel és japán barátainkkal Yukio Miurával és Yuko Okamotoval.
Rájöttem, hogy Doi sensei épp annyira játékos és magával ragadó tud lenni személyesen, élőben, mint ahogy távolról az volt. Számomra ö a tökéletes példája annak, hogyan lehetséges Ushui sensei tanításait követve élni az életet és megosztani azt másokkal.
Ushui sensei emlékeztetőjének 1. bekezdése (3. fejezet) megmagyarázza a „koduko” kifejezést (jóakarat) Usui sensei-re vonatkoztatva.
Én úgy érzem ez a kifejezés ugyanúgy alkalmazható Doi sensei-jel kapcsolatban is. Ezzel a könyvével és Reiki anyagaival Doi sensei csodálatosan motivál a Mikao Usui sensei által elindított álom beteljesítésére, amely a Reikit gyakorlók egész világra kiterjedő hálózatának létrejöttéről, egy igazi nemzetközi Usui Reiki Ryoho-ról szól.
Richard Rivard, 2000. június, Vancouver, Kanada
¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤
Üzenet Japánból, a Reiki szülőhazájából, az angol nyelvű kiadás olvasói számára
Nagyon boldog vagyok, hogy végre megjelent a könyvem angol nyelvű kiadása és így már nem csak japán Reiki gyakorlók olvashatják.
A Reiki egy világszerte elterjedt gyógyítási módszer, amely Japánban született, de a Reiki elnevezésről teljesen megfeledkeztek Japánban a 2. világháború után. Nyugati országok Reiki mesterei azt mondták, hogy a Reiki hagyománya kihalt. Ugyanezt mondták azok a japán Reiki gyakorlók is, akik a „visszaimportált” Reikit tanulták meg, és ezt a kijelentést senki nem kérdőjelezte meg egészen a legutóbbi időkig.
Az első „visszaimportált” Reikit a „Fényesség Technikája” irányzat tanította. Amikor én az ő tanítójuktól tanultam a Reikit nekem azt mondták, hogy a hagyományos japán Reiki kihalt, és én ezt elhittem. Mégis úgy gondoltam, hogy lehet, hogy létezik valahol valaki, aki a tradicionális Reikit tanulta, még ha maga a társaság el is tűnt. Az interneten keresztül próbáltam ráakadni bárkire, aki ezt tanulta, de akkor ez nem sikerült.
1993 júliusában egy Kristálygyógyító szemináriumon vetten részt Tokyoban, ahol találkoztam egy idős hölggyel, aki tagja volt az hagyományos Reiki társaságnak. Véletlenül ő volt a partnerem a Kristálygyógyító összejövetelen. A tradicionális Reiki Szövetség, az Usui Reiki Ryoho Gakkai amelyet Mikao Usui alapított, tehát létezik, és 6. elnöke, Kimiko Koyama, megőrizte az Usui Reiki 80 éves tradícióját.
1993 októberében, a hölgy, akivel a szemináriumon találkoztam, bemutatott engem, és tagja lettem az Usui Reiki Ryoho Gakkai-nak.
Koyama sensei adta nekem az első Reiju-t (a behangolás eredeti formája) Kyotoban. 86 éves volt akkor. Hagyta, hogy letelepedjek mellé és kedvesen válaszolt a kérdésekre, melyeket én, a legújabb tag kérdeztem. (Koyama sensei 1999 decemberében, 93 éves korában távozott el, 7. elnökként pedig Masaki Kondoch követi)
Megismertem a különbséget a hagyományos Reiki, a nyugati Reiki és annak különböző stílusirányzatai és elképzelései között és elkezdtem azon gondolkodni, „mit” és „hogyan” használjak fel és szerkesszek ezekből a saját stílusom rendszerébe. Arra jutottam, hogy a közös kulcsszó, a „test és lélek gyógyítása” és a „szellemi fejlődés” kell, hogy legyen és erre a kettőre alapozva megalapítottam a „Gendai Reiki-ho-t (Modern Reiki Gyógyítási Módszert), mely a ma emberének szól, aki gyakorlatias módon használja a Reikit.
1995-ben, létrehoztam a „Gendai Reiki Healing Kyokait (Modern Reiki Gyógyítás Egyesületét), hogy terjessze a Reikit. Ez a könyv bemutatja a Reiki módszereket és a Gendai Reiki-ho eszméit. Szót ejtek benne az Usui sensei történetével kapcsolatos tényekről is amennyire azoknak utána tudtam járni.
4 éve rendszeresen tartok „Gendai Reiki-ho Szemináriumokat” és Gendai Reiki Összejöveteleket Ashiya városában, Hyogo járásban (Japán középső részén, Kyotó közelében). A Gendai Reiki Összejöveteleken, melyeket minden hó 3. vasárnapján szervezünk, 40-50 fő vesz részt rendszeresen (köztük a nem japán gyakorlók is) és együtt élvezzük a Reiki energiák áradását. Gendai Reiki-ho szemináriumokat csak azoknak a tanítványoknak tartok, akik a központomhoz közel laknak, mivel szükség van megismételt „nyomonkövető” gyakorlatra is.
Különleges szemináriumokat is tartok Reiki mesterek számára, köztük olyanoknak, akik más Reiki iskolában szerezték meg a képzést, akik gyakran jönnek el, hogy tanuljanak tőlem. 1999 augusztusában egy nemzetközi Reiki mester összejövetelt tartottunk. Ezt japán a Reiki mester Miura úr és kanadai, angol és amerikai Reiki mesterek szervezték. Ők az interneten keresztül ismerték meg egymást és cseréltek információt a Reikről. A rendezvény a Kanadai Reiki Szövetség közreműködésével jött létre. A szemináriumra augusztus 20-22. között került sor 65 különböző országból származó Reiki mester (USA, Kanada, UK, Franciaország, Chile, stb.) részvételével. Japánt jómagam, Miura úr és Ms. Okamoto képviseltük.
Az összejövetel programja a következőképp alakult:
< a konferencia előtt >
1. A résztvevő Reiki mesterek ismerkedése.
2. Esti levezető meditáció (Rick Rivard kanadai Reiki mester vezetésével)
3. Reggeli meditáció a helyi Grouse hegy csúcsán (Tom Rigler amerikai Reiki mester vezetésével)
< Első nap >
1. Egy egyszerű nyugati és egy eredeti behangolás bemutatása Dr. Hayasi által
2. Különböző gyógyító módszerek bemutatása
3. Videofilm a Kurama hegyről, az Usui család templomáról, és az Usui emlékműről.
< Második nap >
1. A japán Reiki története és jelenlegi helyzete
2. Az igazság Usui-ról és a Reiki történetéről
3. A tradicionális Reiki kezelés elképzelései (eszméi)
4. Reiju és Hatsueri-ho
5. A hagyományos Reiki tanítási módszere
6. Tradicionális Reiki kezelési módszerek (magyarázat és gyakorlás)
7. Kérdések és válaszok
< Harmadik nap >
1. A Gendai Reiki-ho bemutatása
2. A Gendai Reiki-ho szerkezete (felépítése) és elméletei (elképzelései)
3. Az öntisztítás és önfejlesztés módszerei
4. Gendai Reiki-ho (magyarázat és gyakorlás)
5. Reiki kör (áramoltatás?)
A rendezvény utolsó napján a 65 Reiki mester gyakorolta a Reiki kört (???) és az energia feszültség nagyon intenzívvé vált a föld különböző pontjairól összegyűlt számos mester között. Valaki azt mondta „Spirál!!” Balra mozdultunk el a Reiki kör spirál mozgásának létrehozásához és az energia- feszültség egyre erősebb és erősebb lett. Végül, akkor érte el a tetőpontot mikor a bal és a jobb oldalon is teljes lett a spirál. Azt éreztük, hogy egy boldogság-energia vett körül minket a Reiki kör 30 perce alatt.
A szeminárium fontos pontjairól a könyv végén olvashatnak.
A rendezvényen részt vett Frank Petter is, aki elsőként importálta vissza Japánba a nyugati Reiki tanítást, valamint Wajna Twan is, aki Hawayo Takata mestereinek egyike. Wajna Twan elmesélte nekem, hogy Takata senseitől tanulta a Reikit és hogy 2 másik tanítvánnyal együtt 1979-ben kapta meg a mesteri fokozatot. Oroszországban és Svédországban tanította a Reikit.
A szemináriumon résztvevők a Reikivel kapcsolatos fontos információkat kaptak. Nagyra értékelem Rick Rivard, Tom Rigler és Andy Bowling rendezvény érdekében tett komoly erőfeszítéseit. Nagyon élveztük az egészet. Hálás vagyok azoknak a japán, angol és kanadai Reiki mestereknek is, akik a szemináriumi jegyzetek lefordításában segítettek.
A vancouveri összejövetellel kapcsolatos információk az Internetre is felkerültek és szenzációt keltettek a világ Reiki mesterei között. Azok a mesterek, akik részt vettek a rendezvényen most a tanítványaiknak adják tovább az ott tanultakat és terjed az igazság Usuiról és a Reiki történetéről.
Az URRI-t (Usui Reiki Ryoho International) azért hozta létre, hogy segítse a résztvevőket, és hogy szabadon tudják terjeszteni az ismereteket. Tom Rigler beindított egy URRI-ALL levelező listát is, amely nyitott bárki számára, akit érdekel a Reiki. Andrew Bowling hasonló céllal indította el a URRI-UK-t. Nagyon boldog vagyok, hogy a vancouveri program kezdőpontjává vált egy olyan munkának, amely támogatja a világ különböző részein tevékenykedő Reiki mesterek kommunikációját, és folyamatos információcseréjét.
Amikor ezt a könyvet először adták ki Japánban, 1998 májusában, nem gondoltam volna, hogy nemzetközi kiadására is sor kerül majd. Hálás vagyok Miura úrnak, aki részben lefordította a könyvemet és eljuttatta külföldre. Ezt teremtette meg a lehetőséget a vancouveri nemzetközi szeminárium megrendezéséhez. Úgy gondolom, hogy a világ egyre „kisebb”. Meggyőződésem, hogy a japán Reiki mestereknek keresniük kell a Reiki igazságát és megosztani tudásukat a világ többi Reiki mesterével. Nekünk, japán mestereknek, akik a Reiki szülőhazájában élünk, így kell cselekednünk. Remélem, hogy a Reiki mesterek, akik olvassák ezt a könyvet minden adódó alkalmat kihasználnak, hogy tanítsák Usui-nak és a Reikinek az igazságát.
2000. június
Hiroshi Doi
BEVEZETÉS
Iyashino Gendai Reiki-ho
Modern gyógyító Reiki technika
„a Tradicionális Technika eszenciája és a nyugati Reiki”
A Reiki-ho egy gyógyító és megvilágosodási technika, mely fényt és energiát használ.
A Reiki-ho gyógyító technika egyetemes energiát használ.
A Reiki-ho egy tradicionális módja a Qi használatának a test és a lélek gyakorlati gyógyításában.
A nyugati világban a Reiki-ho-t „Reiki”-nek írják. Ez egy magasabb rendű gyógyító technika, amely az egész világban jelen van (főképp az USA-ban) és ma is terjed.
A Reiki-ho megértése
1. Nincs szükség nehéz tréningre. Ha egyszer meg kaptad az átadást, beavatást a Reiki energiájába, elkezdheted gyakorolni a kézrátétellel való gyógyítást.
2. Ha egyszer megszerezted a képességet, nem veszítheted el, az mindig megmarad.
3. Nincs szükség külön összpontosításra. Pusztán a kézrátétel lehetővé teszi az energia szükség szerinti áramlását.
4. A hatásban nincs különbség akár hívőről vagy hitetlenről van szó.
5. Nem lehetséges „rossz energiát” venni.
A Reiki-ho-ból csak jó származik, ez egy felsőbbrendű technika, amely nem csak a test és a lélek gyógyítását szolgálja, hanem a szellemi fejlődést is.
Reiki-ho az ősök megváltó üzenete
Az egyetemes Reiki energia használatának módszerét az ősi idők (történelem előtt) sámánjai fejlesztették ki és használták az emberek gyógyítására, vezetésére és hogy megtanítsák őket, hogyan teremtsenek összhangot a természettel. A nyilvánosság és az átlagemberek kizárásával adták tovább tudásukat, de kicsivel több, mint egy évszázada Mikao Usui újra felfedezte és tökéletesítette azt. Usui Reiki Ryoho-nak nevezte el, a fény sugárzása és a Qi által gyógyító technikának. Azóta a Reiki-ho nem csak hogy rengeteg embert meggyógyított, de tovább is adják másoknak, képessé téve őket így arra, hogy ők maguk is gyógyítsanak.
Japánban csak néhány ember tudott a Reiki létezéséről, amíg az visszaérkezett az USA-ból, Japánban titokban tartották annak ellenére, hogy japánok alapították.
De mióta megjelent japán nyelven egy amerikai Reiki könyv, amelyben néhány Reiki szimbólum is szerepelt, nagyon gyorsan elterjedt, a Qi Gong „felvirágzásával” egy időben.
A Reiki-ho Japánba való visszatérésének jelentősége.
Az utóbbi időben folyamatosan és gyorsan nő azoknak a száma, akik érdeklődnek a Reiki-ho iránt, rengeteg kiadó ad ki Reikivel kapcsolatos könyveket, és a szellemi magazinokban is cikkek jelennek meg a Reiki-ho-ról. Egyesek a mester szimbólumot is leleplezték, amely hosszú ideig titkos volt Japánban. Végre kinyílt a zár. A jelenség megtörténik ( – na igen,… szó szerint,… de hogy kéne ezt „magyarítani”.). Elképzelhető, hogy az idő talán még nem érett meg erre a jelenségre, de nekünk Japánban szükségünk van erre a Reiki-ho-ra.
Ha békés és gazdag társadalmat szeretnénk teremteni, nem engedhetjük, hogy félrevezessenek a századvégi próféciák elképzelései; most kell keresnünk az örömöt és a boldogságot.
Hiszem, hogy folyamatos erőfeszítéseket kell tennünk, hogy segítsük a magasabb énünket és felelősséget kell vállalunk a saját életünkért.
A minket körülvevő környezet tele van stresszel, folyamatos feszültséggel, amely káros mind a lélek mind pedig a test számára. Amikor az emberek telve vannak fájdalommal, nem marad bennük hely a mások iránti részvétre. Először magunkat kell felszabadítani a felesleges feszültségek alól és meg kell tanulnunk folyamatosan ellazultan élni. A Reiki-ho egy csodálatosan hatékony ellazító módszer, mely segít felszámolni a stresszt.
Értsük meg jobban a Reiki-ho-t
Mostanában nagyon sok magánszemély és csoport tesz felajánlást Reiki-ho szemináriumok részére.
Egyre nő azoknak a Reiki mestereknek a száma is, akik el tudják végezni az „energiába beavatást”. 1997. december 23-án rendeztek egy találkozót Tokyoban, ahol én is részt vettem előadóként és beszéltem a „Hagyományos Reiki Tanításáról”. Ott hallottam, hogy körülbelül 2000 rendszeres látogatója van a Reiki honlapoknak.
Nos, vajon minden Reiki mesternek megvan ugyanaz a képessége, mint a többieknek? Vajon bármelyiküktől tanultál, az elért szint ugyanaz? Miért van különbség a szemináriumok hossza és tananyaga között? Ugyanaz-e az Usui sensei által alapított hagyományos Reiki és a nyugati Reiki? Hogyan történnek a behangolások? Stb. … Eddig nem kaptak világos válaszokat azok, akik Reikit akartak tanulni.
Na és azok részére, akik már tanultak Reiki-t, vajon minden szintje létezik elegendő „nyomon követő” tanítás? Valaki például azt gondolja „Úgy tűnik, azt éreztem, hogy hatékony volt a dolog, de most igazából nem vagyok biztos benne.” Miután részt vettem a szemináriumon a többiek (mások) azt mondták „Én úgy tanultam, hogy nem tudunk rossz energiát venni, mégis azt vettem észre, hogy fájdalmaim vannak minden alkalommal, mikor Reikiztem.
Hogyan tanítsuk és vezessük őket.
Tapasztalataim segítségével megpróbálom megválaszolni ezeket a kérdéseket, és remélem sikerül ezt úgy megtennem, hogy mindenki számára érthető legyen. Az öntisztítás és önfejlesztés technikáit is tanítani fogom ebben a könyvben. Korábban már említettem a Reiki-ho 5 jellegzetességét, de az csak része a történetnek. A Reiki igazi értéke nem ilyen egyszerű. Ha valaki mindezt már megértette, akkor lehet, hogy korlátozni fogja Reiki-t annyira, amennyit már tud róla, anélkül, hogy további erőfeszítéseket tenne nagyobb tudás elérésére, de az is lehet, hogy önző érdekeinek beteljesítésére fejleszti tovább miközben büszkévé és arrogánssá válik. Szükségtelen mondanom, hogy ez a magatartás azonban távol áll az igazi Reiki használatától.
A Reiki-ho lényege nem korlátozódik a gyógyító képesség fejlesztésére, használni kell azt az öntisztításra, személyiségünk fejlesztésére és a lelki növekedésünk érdekében. Az ehhez szükséges tanításokat a mindennapi életünk során fogjuk végig venni a következőképp.
1) Rész - „Ez a Reiki-ho”
Hasznos azoknak akik már tanulták a Reiki-t és azoknak is, akik csak most akarnak megismerkedni vele. Ez a rész tartalmaz minden ehhez szükséges ismeretet.
2) Rész - „Reiki – kérdések és válaszok”
Itt kérdésekre válaszolok és magyarázatokat adok, mindazoknak, akik mélyebben szeretnék megismerni a Reiki-t
3) Rész - „Öntisztítási és önfejlesztési technikák”
Bemutatom az öntisztítási és önfejlesztési technikákat, és egyéb hasznos technikákat ismertetek, amelyek segítik a lelki növekedést. Elsősorban az Usui sensei által tanított Hatsurei-ho technikát mutatom be, amely nagyon hasznos gyakorlat a képességek fejlesztésére és a szellemi fejlődés szempontjából.
Miután ezek a folyamatok rutinná válnak, és mesteri szintre fejlesztjük őket, hasznunkra lesznek annak tökéletes megvilágosodásnak a keresésében, melyet Usui sensei elért.
Ebben a könyvben bemutatom a Reiki használatának tökéletes módját.
Ha csak egy ember, aki útmutatásként használja ezt a művet, képes lesz megérteni az igazi Reikit, már boldog leszek.
1998 február
Doi Hiroshi

